Rendhagyó és megindító porté kötetet jelentet meg áprilisban a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet légzésrehabilitációs osztályának Légzéssel a Lélekért ( LÉT)  alapítványa.

A könyv egyben tisztelgés is az osztály ÁPOLÓI előtt.

ÁPOLÓK

Artner Szilvia író, Déri Miklós fotóriporter, fotóművész

A könyvben a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet légzésrehabilitációs osztályának ápolóinak, főnővérének és főorvosának vallomásai olvashatóak az osztályon zajló munkáról, saját életszemléletükről, a munkájukban való hitükről. A történetekhez az egyes karakterek sorstörténetei és az osztályon zajló mindennapok, egyes krónikus betegek benti történetei is kapcsolódnak, így adva többet, mint egyszerű látleletet a magyar egészségügyről.

A kötet irodalmi interjúk, leírások és portréfotók kapcsán mutatja be az intézményt.

A szerző végig szem előtt tartja, hogy pozitív, reményt keltő kicsengése legyen, miközben izgalmas olvasmány is és lenyomata az igazi segíteni akaró szellemiségnek. A könyvben szereplő egészségügyi dolgozók egytől-egyik ÁPOLÓK, olyanok, akikkel mindenki találkozni szeretne, ha kórházi kezelésre szorul.

A könyv az alábbi adatok megadásával rendelhető:

Az Ápolók című könyv ára: 2.700,- Ft.

Megrendelt könyveket futárszolgálattal juttatjuk el Önhöz, a könyvek és a szállítás árának kiegyenlítést utánvéttel történik.

Megrendelését írásban visszaigazoljuk, amelyben tájékoztatjuk a szállítás költségéről és várható időpontjáról.

2 + 1 =

Részlet a könyvből:

„ Vali

Bizonyos híresztelések szerint minden élőlénynek van őrangyala, a madaraknak, a növényeknek, a tűzoltóknak, és a krónikus légzésbetegeknek is. Amennyiben ez igaz, Vali bizonyosan egy ilyen őrangyal. Nesztelenül jár, segít tisztálkodni, vagy elhessegetni a negatív gondolatokat, amelyeket másoktól vagy saját aggodalmaink miatt vettünk magunkhoz. A privát életét illetően zárkózott, mégis nagyon személyesen tud odafordulni minden betegéhez. Ugyanakkor átmeneti lény, mintha folyton a küszöbön állna és várná, hogy jön-e vagy megy-e épp valaki. Szabad és vallja, hogy nem érdemes mást csinálni, mint szeretni. Tudja, hogy mi a lemondás, a szárnyait is odaadta rég valakinek….

… A néni a négyesből egész nap pakolászott, összeszedte a cuccait egy nejlon szennyes-zsákba, hogy, ha majd érte jönnek és hazaviszik, készen álljon, és ne kelljen kapkodnia. Amikor este mégsem jöttek, szépen mindent visszarakott a polcokra az éjszakai ügyeletes segítségével. Másnap megint hajtogatott. Törülközőket, konyharuhákat, szalvétákat, újságpapírokat, a mások hálóköntösét. Gondolta, rendet tesz az osztályon, ahogy azt az ápolóktól látta, segíteni akart. Vali ebből sem csinált gondot, örült, hogy úgy érzi, dolga van még a világban. Ahogy ugyanilyen természetességgel vette tudomásul, amikor reggel ötkor meglátta csavarókkal a hajában, hogy neki az létszükséglet. Akármilyen problémája volt, a haja nemmaradhatott rendezetlen – ez csak természetes. Ha kérdezte, Vali válaszolt, ha szomjas volt, inni adott neki, ha sírt, letörölte a könnyeit, ha feleltette anatómiából – mert azt hitte, az iskolában van, és ő a tanár, mint sok-sok évvel ezelőtt – akkor felelt neki. Ha ki kellett simítani a takaróját, kisimította, alvás előtt felrázta a párnáját, aztán jó éjszakát kívánt, leoltotta a villanyt és nyitva hagyta a folyósóra nyíló ajtót, hogy hallja, mit beszél álmában, vagy meghallja, ha valami kérése van. Vali remélte, hogy szépeket álmodik. Hogy mindannyian szépeket álmodnak, és ott járnak éjszaka, ahol nagyon szerettek lenni mindig is.

– Mi az, amit a legjobban szeretsz ebben a munkában?

V: Amikor ellátok egy beteget és látom az arcán a békét és nyugalmat, vagy, ha valaki rosszul van éstudom orvosolni a baját. Az orvoslást nem úgy értem, hogy orvosnak gondolom magam, de az ápolástant soha nem lehetett teljesen különválasztani az orvoslástól szerintem. Az embernek ismerni kell a korlátait, tudnom kell, hogy mi az, ami már az orvosra tartozik. Amikor éjszaka szólok az ügyeletes orvosnak, mert például adódik egy mellkasi probléma, ami veszélyes lehet, akkor alá kell támasztanom a kérésemet, és vele együtt kell aztán segítenem a betegen.”